nem tudom van-e még menedékem
ha már az erem is ellenem szűri a vérem
az utolsó pallót szögeli
bizonytalan talp élem elé
amiként körültekint a szem
úgy tűnik a mély
biztosabbnak mint a remény
fűzi körém szavait az éj
fenyőág karmai
gyáva gyertyalángok
tükörfény-szilánk idegszálba vésett kottaképek
hosszú
violin-ívű álnok
göröngybe taszított fenevadak
nem lehet megsimogatni őket
