Vers senkinek

  de ez a mostani valahogy más.
és a világ akkor sem dőlne össze, ha nem így lenne, de csak azért sem írok többet ennél a dolognál, mint hogy születhetett volna valami ma - írhattam volna valamit, amit korábban még más nem -, de mégsem.
egy picit olyan ez, mint amikor találsz egy szép kavicsot és inkább bebaszod a tóba, csak hogy más meg ne lássa.
vagy, amikor másnap, hazafelé a buszon, amikor megtámasztod az állad a buszon, megérzed az előző napi pina illatát az ujjadon. 
addig szívod, amíg van benned élet. 

  az emberek amiatt aggódnak hogy a másik embereknek 23.32kor jut eszükbe
a porszívózás
 gondolom van por mindenhol
 városban élünk
 fő
 mindenki feje
 sokan vagyunk
 majd kétmillión nappal többen
 persze hogy van por
 nem mindenki szívhatja fel
 van akinek fel kell porszívóznia
 23.32kor
 ami másnak fáj
 hiszen hogyne fájna
 reggel ment el
 9kor
 este ért haza
 9kor 
 munka nincs enni gyerek busz kosz budapest
 persze hogy nem jó az ágyban nem dugni hanem azt hallani hogy másik emberek pont ekkor amikor pont ezen nap után csikorgásokkal gerincbe vájnak egy porszívócsővel
 maszturbálás és alvás
 vagy nemkúrás és porszívózás
 és a jóisten van annyira okos hogy nincsisten
 ki tudna rendet tenni
 igazság az olyasmi mint a szerelem
 játék az idegvégződések között
 ki mondaná azt hogy dugd meg a porszívócsőt
 mondaná valaki hogy keresd meg a másik embereket és szopd le hogy csak feküdjön az ágyban és ne a kosz zavarja
 megtennéd ezt neki
 leszopnád a nyugalmáért
 leszopnád hogy off

thx kata

 (2012 VAN
ÉS MINDEN HAZUGSÁG LENNE
HA NEM AZT ÍRNÁM
HOGY MINDEN SZAR) 

(2012 van
és minden hazugság lenne
ha nem azt írnám
hogy minden szar) 

az imént csak egy fénykép választott el attól hogy levessem magam a házunk tetejéről
a kislányom nézett rám
a szeme az enyém
a gyermekkorom nézett vissza rám
szabadszállás
grund
birkák
tanya
hó és sár
a láp
a kóbor kutyák
a gyermekem nézett vissza rám

az imént csak egy fénykép választott el attól hogy levessem magam a házunk tetejéről
zselyke megfogta a kezem
ne legyél tizenhat éves mondta az anyukája
bárcsak
egyszer még ott lennék
hol kecskemét
kibontott haj
és autók meg én szemben egymással
és némán kerülnek
zuhantam a motorháztetőkre kitárt karokkal
és akkor még szó sem volt karrierről
számlákról
albérletről
alkoholizmusról
munkáról
depresszióról és munkahelyi terrorról 

ne legyél tizenhat éves
de hát huszonnégy éves vagyok
apuka és az imént meg akartam ölni magam
le akartam vetni magam a betonra
hogy a csontjaim összetörjenek
hogy szétroppanjon a koponyám
hogy a tüdőmet átszúrja szétreped bordám éle
hogy ne keljek fel többé
hogy egy mínuszos hír legyek az indexen
hogy ne legyen több gondolatom
érzésem

belenéztem a kislányom szemébe a fényképen és tehetetlen sírás rázott meg
bazdmeg magad palikám te ma itt nem sétálsz nem ugrálsz
nem vívod ki hogy sajnáljanak
hogy fájlalják hiányodat
hogy csettintsenek de fiatal volt
de fiatal és ki gondolta volna
normálisnak tűnt 

csak az internet névtelen ip-címei tudják valójában a problémák ott vannak a segglyukamban
a kényes szerkesztők elviselhetetlen sznobizmusa vezetett a magyar irodalom kétszáz éves foshalomához
fing van csak az agyukban vers helyett
elfelejtették hogy mi az élet vagy tán nem is tudták
csak az internet névtelen ip-címei tudják hogy milyen élni 

és mi lesz a családommal?
és bazdmeg mi a fasz lesz a családommal?
hogyan mikor és miként tudják meg hogy ki gondolta volna 

alkoholista
depressziós
volt a fiam
a fiam volt 

apró halom a betonon
szerelmem gyümölcse 

had csókoljam húsodat
had szedjelek össze én
had igazítsam meg a ruhád
had szedjem le rólad én
had érintselek meg utoljára
had fogjam meg az arcod
had érezzem az illatod
emlékszem a hangodra
emlékszem milyen volt amikor megropogtattad a hátamat
emlékszem amikor részegen berontottál kisfiam
emlékszem hogy ettél majd fürödtél és megint ettél
emlékszem hogy egy alkalommal összehánytad a szőnyeget 

mennyi pénzedbe voltam
tudod hogy rólad van szó
milyen keveset ölelhettelek
milyen kevésszer mondhattam el neked magamról mindent
félénkségem miatt
nem tudhattad meg
nem árulhattam el
magamban kellett hordoznom ahogy te hordoztál engem
így kvittek vagyunk hiszen tőled kaptam
te tápláltad a velőmbe
belőled szívtam ki 

ne búsulj
bennem csúcsosodott ki a rossz
a sok alkoholista a sok öngyilkos
a nagybátyád az apád a keresztapád gondja baja
az italaik az erőszakos haláluk most itt vannak egy kupacban  a betonon
ne bazdmeg kérlek
ne búsulj itt nekem
ezek csak gének
és én meg élek
csak játszottam
persze előbb-utóbb
ki kerülhetné el a sorsát
de ma még nem
mert belenéztem a fényképen a kislányom szemébe
és zselyke megfogta a kezem és sokadszorra rántott vissza
apró kis tízkilós valami
hogyan tarthat életben egy ekkora szart 

csak ne nézzetek meg
arra emlékezzetek
ami most van
mindent megtartottam nektek mit összetörtem
mindent összeírtam és gyűjtöttem 

hiszen annyi mindent nem is tudtok rólam

 alázat (2006)

bárcsak mindent itt hagyhatnék

 alázat (2012)
bárcsak megölhetném magam

tárámdárámtárádmdám

így dúdolom

bazdmeg

tárámdádmrámdármdám

és még fütyülök is

de csak ostobaság lenne a füttyöt leírni

mintha a kenyér ízét próbálnám elmondani

hiszen úgy se hallotok

úgyse tudjátok

ti akik könyvet tudtok venni

akik verseket olvastok

akik belefogtok egy vers elolvasásába

ti nem

ti nem ismeritek az okát

olyanok vagytok mint az üveg amikor a számhoz ér

mint a tizennyolcéves csitrik

mint a kiharapott ajkak és a bor ami másnap megvarosodik a seb peremén

mindannyian

tármdárámtádárámdárámdám

mindannyitoknak szól ti sznob kurvák

ez a dal csak a tietek

csak ez a tietek

mind

hát basszátok meg

kíváncsiságból jutottam el oda

a sor végére

ahol már várt a ketyeró és a kereke alatt a kiszáradt sikló

már akkor is öreg és rozoga volt a gép amikor én fiatal

de legalább olyan jókedvű és zöld mint a rajta ülő sofőr

még nem voltam tíz és fröccstől bűzlött a szám

verte a paprika szára a térdem

hideg volt nedves minden

és úgy éreztem hogy a világtól ennél távolabb már nem lehetnék

szedtük egész nap a paprikát

nevettünk és szenvedtünk

mi gyerekek rohadt paprikával dobáltuk egymást

és azon élcelődtünk hogy ki néz ki rondábban az egész napi munka után

soha nem akartam visszatérni a földekre

a kemény bokatörő göröngyök közé

de mindig eljött a jövőre

mindig kellett cipő ruha így mindig állat módjára letérdeltünk

a büdös növényszagban fagyban és égető hőségben téptük a termést

majd zsákokba tettük

majd a szákokat ketyeróra pakoltuk

és bevittük a téeszbe ahol nem lehetett csalni a mérlegnél

csak újra pakolni

és már este tíz is volt néha amikor hazaértünk

és mint a mocskos állatok beálltunk a víz alá

csak hálát tudtunk adni valami idegen létnek hogy vége

és hogy olyan távol van még a jövőre

de voltak olyanok is akik azonnal a kocsmába mentek

érdes zsák szakította tenyerükkel körbeérték a poharat

ezek voltak a férfiak

akik másnap ugyanott voltak

és ugyanúgy téptek és pakoltak és ittak

amilyen szenvedéllyel csak a részeg férfiak tudnak az asszonyok csodálatában

a kiindulópont mindig egy hideg hűvös hely

köd veszi körül testem

fekszem

innen indulok ki mindig

így képzelem el a vers elején magam

ott vagyok én ott vannak a kontúrjaim

nem vagyok benne biztos de talán részeg vagyok

még lélegzek

ez biztos

zavarnak a hangok

néha megrezdülök

alighanem október vagy november

netán január vagy február van

úgy hiszem november lehet

látom a hajam közé beúszó ködöt

látom hogy disznók nyalják az oldalam

disznók akik azt hiszik hogy újra aprók

csöppek

apró pici disznók

pici röfögő rémálmok

magamhoz ölelem őket

és csak remélni tudom hogy elfogyott a tejem

és végül engem falnak fel

egy vicc nevű mappában őrzöm őket

a kbkb almappán belül

ott bújnak meg mind

várják hogy meglessem őket

hogy gyönyörködjek bennük

rácsodálkozzak

gyermekeim vagytok mind ti itt

a vicc mappán belül a kbkb almappán belül mindannyian az enyéim vagytok

csak én és más nem

hiszek bennetek

jobb helyen nem is lehetnétek

csak szürke és kék és én

meg néha egy kis lehelet

cseppek könnycseppek mert sírni eszméletlenségig kell

úgy kell írni hogy belebetegedj

többször is a halálodig kell hogy írni tudj

hogy meghalj a betegségben amit az okoz hogy verseket csinálsz magadnak

hogy verseket kell csinálnod kell különben még hamarabb hunysz el

hamarabb mint ahogy mások felfedik a mappát meg az almappát meg a dokumentumokat meg mindent amit egész hiába való életed során összehoztál mert úgy érezted hogy végleg kidöglesz a ló alól mint a többi akikre már csak néhány eszement koszorúhordozó emlékszik

mind úgy veszünk el hogy tudjuk hogy nem halunk meg

sose halunk meg

nincs bennem indulat

csak csendben beszélek

hozzád és magamhoz

többnyire csak magamhoz

csak

csukott szemmel

be

befelé szól

szekerezet

váz

forma nélkül

ahogy a fröccs

ahogy szál a szóda és a bor

ahogy a fűre vetődik

úgy megy ez itt is

szabadon

mert úgy érzem hogy az úgy szép

indulattalan

formátlan

csendes én

bénító súlyod mögül súgtad

soha ne adjam fel

gyerekes mosoly szökhetett bajszod alá

mert még jobban szorítottál

idő multán sem tudtam mire vélni szereteted

még azon az estén a finneknek az utolsó percben belőttük a döntő gólt és én sírva fakadtam

meglepetten mondtad ezt kevesen vállalják fel

e két mondatod futott át most rajtam

ezen gondolkodtam az idő tájt is

mikor a köztemető egy gödrébe süllyesztettek

ha lehetséges lenne és visszatérnél

mindenekelőtt bekenném a nyakad óvatosan

a kötél kimarja az érzékeny bőrt

és csak aztán szólnék valami fontosat hozzád

ám könnyen lehet inkább arra kérnélek

birkózzunk és te még erősebben szorítsál

azon a nyáron

amikor újra elkezdett játszani

akkor láttam először

valami kapolcs közeli faluban voltunk

kezet fogtunk

és azt mondta annak a négy-öt embernek

bemegyek rendelek egy unicumot de azt szeretném ha senki nem követne és senki nem hívna meg semmilyen alkoholra

a tekintettemmel követtem

bement elhabogta mit kér

kifizette és kinézett az ablakon

megemelte a felest az irányomba

elmosolyodtam

mint ő azon a leghíresebb képén amikor még fiatal volt és nem ilyen vén ősz hajú fasz

lehúzta és olyan fejet vágott mint minden rendes ember aki szereti az italt

nem vártam meg hogy kijöjjön

ennél jobb már úgysem lehet

akkor úgy éreztem

évek óta nem írtam józanul

verset

minden mást igen de a sorokat meghagytam az italnak

végezze el a piszkos munkát helyettem

fáradt vagyok megélni már a folyamatát

és tulajdonképpen idő sincs már rá

hol van már amikor istállókba menekültek hónapokra a költők

hogy írjanak

nincs időm

se rá

se másra

csak az italnak van hogy megértse

most le lehet hámozni a körtét

hátra lehet dőlni a székben

és fel lehet zabálni az érzéseimet

a trágyalével körbemázolt gondjaimat

mindent ami kötéllel fog hogy le ne vessem magam a tizedikről

józanul

szeretek az újszülött kislányom fingjain nevetni

szeretek a szemébe nézni

szeretek összefüggéstelen dolgokat az arcába gügyögni, hogy répa, cupákovics, suna, sercegnő és a többiek

szeretek három kiló és egynéhány dekát magamhoz szorítani

szeretek a felböffenő tej szivacsa lenni

rajta kívül minden más csak tréfa

anyám figyelt rám apám nem

a vállukon aludtam

kirázták a fütyimet ha hugyoztam

a seggemet törölték ha szartam

simogatták a hátamat amikor hánytam

nem szóltam hogy ne simogassanak

az ölükben ültem

szemüvegem volt bili frizkóm és hiányos mosolyom

ma már meg vagyok törve

mártír szar mártír üvöltsétek a pofámba

pali te szar mártír

akkor is meg vagyok törve

nincs hitem

csak azért imádkozok mert eddig bejött

a családomért imádkozok

még élnek és csak azt kérem az úrtól hogy ne halljanak meg

hogy egyikük temetésén se kelljen állnom

ne lássam hogy nincs bennük semmi

hogy csak merevek és hidegek

hullák hallottak

minden ami még itt tart

zselyke kata a családom

szabadszállásiak

ti vagytok

mindenki más elfelejtett

mindenki más ás

mindenki más készíti a gödrömet

mindenki más szarházi

úgy nyúlik el a vég a tarok peremén hogy lehugyozni sem tudom

megvakarnám a hónalját de véres

gyermekkoromban csak a tészta kelt

a dunyha a félezüstbe borult árnyék borította csak a testem úgy terültem el

míg ma csak félek

- nézem a képet

egy halott gyermeket a többi hátára dobnak

haitin

halomba hányt holt gyermekek

a pici a levegőben

még lendületben a keze

annak aki dobta

kidobta

de ki a faszt érdekel

már hulla

halott bazdmeg

halott az összes kibaszott gyermek amelyik egy kupacban fekszik

rohadt gyermek mind -

szóval így vagyok én tönkre menve

elbaszottul

azért igázok hogy úgy éljek ahogy még soha

elvetettem mindent ami a művészethez kötött

nincs semmi ami rávenne hogy költőként viselkedjek

a sok szar

megtöretlenül

- és most kibillentett a lendületből hogy lementettem a fájlt

nem feltétlenül ezt akartam de bazdmeg lesz ennek a versnek -

hogyan tudnám máshogy elmondani

nincs bennem olyan amit értékelhetnétek

amiért értelme lenne

megvenni egy könyvet amin A CÍM

ÉN KÉT NAPPAL EZELŐTT

nincs nincs nincs nincs nincs nincs

semmi

bennem olyan amire fel kellene hívni a figyelmetek

a lázadás halott

a szerelem döglődik

a gondolatok mint szikes talajon a levelek

csak mocorognak

elfújja őket az oldalára fektetett

nő

látod?

szar napom volt

pedig hazatértem

haza az időtlenek közé

nézem a halott nőt

amint a tévében beszél

a kietlen kelet harisnyája

akinek európa az előszobája

arca élén táncoló tincse a megőszült világ

a mániákus karakter

akiből ki tudja mi maradt mára

ha mitikusan akarjuk leírni

a csövek sikamlós peremét csókolja

egyébként csak meghalt

és néhány évtized múlva

mindössze a szilencium csendje gondol vissza rá

kölyke

kit nevezzünk meg másodszorra is

európa

európa kövei dalai folyómedrei

csontjai földbe mélyedt képeslapok

itt feküdtem a szobádban a héten már harmadszorra

ettem az ételeteket és fürödtem a vizet amit most te is fürdesz

aludtam álmotok részetekké váltam

pedig rajtad kívül erre senki nem kért

akár egy betegség nőttem körülöttetek és hagytam nyomot

a lelakott falak tapétáin

a hűtőmágnes grammnyi súlya mögött

a fényképen amin azóta is csak melletted leltem meg a helyem

zenélek a számítógépen

rajzolok a számítógépen

írok a számítógépen

mindössze két percem van

hogy elmondjam

- megszabtam magamnak az időt -

a pálinka mar belülről

és csak

így

megyeget

a hibákkal a hézagokkal együtt

a számítógépen

az én bütyköm ez a kis szar

a monitor a lelkem

az marad csak meg

ha rendes ateistaként meghalok

vagy hívőként a mennybe jutok

- letelt a két perc

és a youtube-on újraindítottam

kispál: harmatoslábú

újabb két perc –

fáj hogy nem figyeltek

fáj hogy nem érint meg

a dal

annyi minden megváltozik

a rohadt tészta változik meg így

napról-napra más

ha valamikor megkérdeznének akkor mindenki elé a rohadt tésztát tenném ki példaként

ott száradt meg első albérletem padlóján

a kecskeméti nyári délutánon

- lejárt a két perc

már nem indítom újra

és már csak időn túl fröcsögöm a számítógépen

hogy a pálinka mar de senki nem tudja

csak a számítógépem -

1.

AZ ÉRZÉKELÉS

BARÁTAIM

GYEREKEK

AZ ÉRZÉKELÉS KURVA NAGY DOLOG

HOPSSZ

velőtőkbe siklik

de most eltekintenék a mesés hasonlatoktól

legyen elég annyi

amit mindenki magáénak érez

- nem akarom  refrénbe visszanyomni

de - a szösszenetét nehéz visszaadni

mert a busz az búg

mégsem írnak belőle verset

egyik fej sem ír

 - nincs refrén -

ha érzékeltetni akarnám

az utolsókat tenném ki példaként

amitől összerántja magát a gyomor

a rohadt tészta szaga rántja így össze a beleidet

amitől hiszed hogy vagy

mert érezni könnyű

de végiggondolni barátaim

gyerekek

érezni a szavak túlcsordulását

a csobogását

azt csak érzékelni lehet

szögesdrót

ez a pont

inába szalad  mindenkinek a mérték

a colostokkal kimért lényeg

mert a búgás itt tömör

magyarországon

a boka villan

ott tömörség van

bokában mérik a lényeget

ez is egyfajta

magának való felismerés

nem tegezném le

inkább káromkodnék

az meg bokák között mint nekem a refrén

2.

vagy mint neki a szöveg

annak amelyiktől félek

amelyik addig kefél

hűség szerelem búgás

itt duruzsolsz a fejemben

fej

nem kell hozzájuk world office

sem amiért

ha élne

megkérném hogy fesse le a gyermekcsíkot

a szemem alját

fesse meg ha úgy látja van elég sörünk

bár ki tudja szereti-e

érzi-e a szájával

ami mindent ki akar mondani

most töröltem egy sort

3.

 higgadj le

4.

maradjon veszteg ha távolodnánk boka

mindennek meg kellett történnie

nem tudom van-e még menedékem

ha már az erem is ellenem szűri a vérem

az utolsó pallót szögeli

bizonytalan talp élem elé

amiként körültekint a szem

úgy tűnik a mély

biztosabbnak mint a remény

fűzi körém szavait az éj

fenyőág karmai

gyáva gyertyalángok

tükörfény-szilánk idegszálba vésett kottaképek

hosszú

violin-ívű álnok

göröngybe taszított fenevadak

nem lehet megsimogatni őket

gyermekkorom óta meg akarok halni

azóta akarok

teltek az évek

játékkal labdával

késsel

testvérrel

- testvérem nagybátyám késén forró ciklámen vérével -

később megismerkedhettem életem legjobb mérgeivel

és percekre órákra halott lehettem

tarkómra isten lába nehezedett

harmattól nedves fűszálak közt feküdtem

és röhögtem

kiröhögtem a vért

a nyálamtól bűzlő nőket

halott voltam

halott mikor a hidat átöleltem

halott mikor a fűcsomót téptem

halott a szikes szakadék peremén csüngve

istenem, a szénaboglya

röhögtem halott fehérségemben

életem legszebb

legklasszabb pillanataiban

mikor újra gyerek lehettem

na most mi a büdös kurva istenit kezdjek magammal

legyen ez a kérdés olyan amilyennek hallani akarod

ha mocskos akkor a tehénszarra gondolok

amit még diákként csodáltam a templom pereménél

diákként mikor férfivá értem

- mint a nagy szakállas mellén

száradtam mohaként a sziklán

míg meg nem csúszott rajtam a talp

és a homokbuckák közt megbúvó boggáncsokba nem akadt a tenyér -

istenem mennyi jót nem hazudtam bele a képetekbe

hogy érezzétek megkaphattok a tietek vagyok

birtokoltok és a vezetésemre épp elég annyi ha nem adtok

mennyit nem hazudtam a kövek erejéről

a tömeg pusztító csordájáról

a padról a székről a kockáról amit lenyomtak a rendőrök torkain

és az éjszaka a laca partján amikor levéllel töröltem a szaros seggem

amikor megfogant bennem a kérdés

hogy na most mi a büdös kurva istenit kezdjek magammal

édesanyámtól kétszáz édesapámtól háromszáz méterre

részegen

mésztől kiszárított ujjakkal fél évre a nagykorúságtól

mikor már sorra jöttek vissza a levelek

hogy ne írjak

egyszer valaki biztosan megkérdezi hogy miért nem írok szépet

szépen

miért nem keresem a rímeket

a lehetőséget rá hogy a sorok végén - tudod, az a kis finomság, az a kis izé, bigyóka - rájátsszak a dologra mint cé ronáldó vagy akármelyik latin a tizenhatoson belül

hogy úgy legyen ahogy annak lennie kell

ahogy ki van találva

bokára mintázva

egyszer valaki biztosan belegondol hogy ki vagyok én

aki azt írja egy vers közepén - mint utólag kiderült az elején - talán valamennyire váratlanul hogy bazdmeg

talán belegondol hogy milyen pillanatban született mindez

milyen időpontban milyen időjárási körülmények között

mit viseltem mit ettem előtte milyen testhelyzetben követtem el a dolgom

egyáltalán írtam vagy csak pötyögtem

volt-e célom ezzel

ami se nem szép se nem rímel se nem jó olvasni mert - olyan izé, hogy is mondjam - szar

amiben benne van hogy bazdmeg szar meg ilyenek

hogy lehet ilyet írni hogy meg ilyenek

egy költő nem ír ilyet

de barátom

ma már költő nem ír

főleg nem ha józan

szóval hajolj közelebb most úgy veszem hogy mögöttem vagy

- és baszod hátra néztem... -

mi célom lenne vele?

csak neked írok

te meg én mi a lófaszt tudunk kezdeni a világgal?

egyébként is mit lehet tenni ezekkel az utcákkal ezekkel az emberekkel meg ezekkel a terekkel a - nem zet közi hely zet tel?

te is voltál bölcsőben tudod hogy ez nincs rendben

a szamoai meg az algír a néger meg a zsidó is tudja hogy ez nem jó

minden nem jó

érted a szavakat minden szar

és én ezt sajnos csak így tudom neked elmondani

- be vagyok szarva, három és fél másodpercenként a hátam mögé nézek... -

te péntek

ha megtehetném bebasználak egy szigetre hogy ne is tudj rólam meg erről az egészről

hogy csak a forrásokról az állatokról és a tengerpartról tudj

hogy barnára süsse a hasadat a nap és néhanapján meg tudj dugni egy-egy kecskét

drága barátom                                                                                                     

valami el lett baszva ebben a világban

csókolj meg ha látsz

de most húzz a picsába a hátam mögül

ha netán valaki idetéved: ez csak egy fiók. ide rakom el a verseimet, hogy majd évek múltán is gond nélkül elő tudjam venni őket. biztonságosabb, mint egy lap, vagy bármi más, innen csak nem vész el. a szerzői jogok nyilván élnek, ha valahol visszalátom a sorokat, akkor kezeket és lábakat török. vers, senkinek.